RómerKvelle koncertek

Carbovaris, Other Planet, Rustic Shades

December 5-én, pénteken este 21 órakor a RómerKvelle – Rómer Házban (Teleki u. 21.) a budapesti, indie-popot játszó Carbovaris együttes; a magyarpolányi Other Planet zenekar; valamint az indie-rock és garage stílusokban zenélő Rustic Shades ad koncertet.

"A fővárosi szénvarjak szárnyalása 2009-ben kezdődött meg, az ezredfordulós indie hullámon nevelkedett négy fiatal ekkor indította útjára a CARBOVARIS-t. Rövid időn belül megjelentették első albumukat, ami a zenekar macskája után a Milos nevet kapta. Az igazi sikert a Sunrise című klipjük hozta a fiúk számára, amivel rengeteg rajongót szereztek maguknak. Nagyot robbantottak a Don't Hurt My Cat-hez tartozó videóval is, és már új albumukon is dolgoznak!

Péntek este fellép még a 2013 nyarán megalakult a Rustic Shades együttes (benne két Fran Palermo-taggal), ami a csapat bevallása szerint a friss és gitárcentrikus angolszász zenei hatásokat (lásd: The Black Keys, Kasabian, BRMC, Tame Impala, Queens of The Stone Age, Jack White) formálja saját képére. A projekt úgy indult, mint sok más hasonló zenekar, vagyis az elején csak feldolgozásokat játszottak, de egy idő után egyre több saját szám született.

Nem állunk meg, a harmadik zenekart legszívesebben havonta hívnánk Győrbe. Az Other Planet is fellép pénteken a Rómer Házba és ez után joggal tesszük fel a kérdést, hogy ilyen felhozatal mellett, hogy néz majd ki a sorrend. Ezt kérem szépen a RómerKvelle facebook oldalán megtalálja minden kedves érdeklődő."

https://www.facebook.com/romerkvelle

Az estét Tita & Burgi zárja vagy éppenséggel kezdi.

Kapunyitás 21 órakor, a belépő pedig 1000 Ft.

2014.11.29