Oscar-díj – Angelina Jolie filmjét nevezte Kambodzsa


kambodzsa-first-they-killed-my-father-poster

Angelina Jolie First They Killed My Father (Először az apámmal végeztek) című filmjét nevezte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára Kambodzsa. Az amerikai filmsztár és rendező kambodzsai állampolgársággal is rendelkezik, egyik gyermekét ott fogadta örökbe, és rendezőként jegyzett negyedik játékfilmjét az ázsiai országban forgatta helyi színészekkel.

„Mindannyiunknak, akik ezen a filmen dolgoztunk, nagyon sokat jelent ez a nevezés” – fogalmazott Jolie a The Hollywood Reporter közleményében. A First They Killed My Father című filmet a Netflix finanszírozta. A produkció Loung Ung kambodzsai író memoárja nyomán készült. A szerző, aki a vörös khmerek népirtásának egyik túlélője volt, könyvében saját gyermekkori élményeit elevenítette fel. A film így egy gyermek szemszögéből idézi fel a tragikus korszakot. A főszerepet Angelina Jolie amatőr gyerekszereplőre bízta, aki elismerő kritikákat kapott játékáért.

A kambodzsai Oscar-nevezésről döntő bizottság a filmet méltatva kiemelte, hogy szinte alig vannak benne párbeszédek, ám Jolie az intenzív képi világgal is katartikus hatást ér el, és egy olyan tragikus korszakát idézi fel a történelemnek, amelyet sokan inkább felednének. Az alkotást már vetítik a nagyobb kambodzsai mozikban, mert Jolie fontosnak tartotta, hogy minél szélesebb körben megismerjék a helyi nézők. „Mindenekelőtt Kambodzsa számára készítettük ezt a filmet” – hangsúlyozta a produkció amerikai premierjén, a Telluride Filmfesztiválon.

Loung Ung, aki társ-forgatókönyvíróként és vezető producerként is dolgozott a filmen, elmondta: felemelő pillanat volt, amikor megtudták, hogy a filmet nevezi az Oscarra Kambodzsa. Hozzáfűzte: sok mindenen ment keresztül, és számára nagyon személyes is a film, ugyanakkor a kambodzsaiak milliói által átélt tapasztalatokat tükröz.

A film másik vezető producere egy korábbi Oscar-jelölt filmes, Rithy Panh volt, az ő phnompeni produkciós cége biztosította a helyi forgatás szakmai hátterét. Mint elmondta, nagyon büszke arra, hogy „eredeti és erős film készült”, és a produkción dolgozó kambodzsaiak ezreinek segítségével olyan alkotás született, amely „az emberi ellenálló képességről és méltóságról beszél a film nyelvén”. Panhnak ugyancsak a kambodzsai népirtással foglalkozó, A hiányzó kép című munkája eddig az egyetlen kambodzsai film, amelyet a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt az amerikai filmakadémia.

Az Oscar-jelöléseket 2018. január 23-án hozzák nyilvánosságra, a 90. Oscar-díjátadó gálát pedig 2018. március 4-én rendezik meg Hollywoodban.

Forrás: MTI

2017.09.26