„Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.” (Kodály Zoltán)

Kodály a legszebb hangszernek nevezi az emberi hangot, és ennek újra és újra ékes bizonyítékát adják a Varga Tibor Zeneművészeti Intézet hallgatói, legutóbb a TMDK-n hallott nagyszerű egyéni fellépésekkel (Szárnyaló hangok a TMDK-n). A kórus pedig további dimenzióit nyitja meg az emberi hangban rejlő lehetőségeknek. Úgy is mint művészi élmény a közönség számára. A sok egyéni hang összefonódása egyetlen zenei harmóniába egy-egy ritka pillanatban megdöbbentően mélyreható frekvencián képes rezegni. Ez a hatás elgondolkodtathatja a hallgatót...

Mit is jelent együtt énekelni? Mit jelent az összhang a kórus tagjai között? Erre különböző szintű válaszokat lehet adni. Szimbolikusan egy kórus leképezhet egy ideális emberi együttműködést, ahol mindenki a maga „szólamát” adja hozzá az egészhez. És vajon hogyan érhető el a harmónia az egymástól eltérő jellegek, típusok között? Ha jól csináljuk, nemcsak összeadódnak a hangok – az erők, hanem meg is hatványozódnak, és olyasvalami születik, ami az egyének fölött áll, mégis belőlük fakad. A kórus fejlődési lehetőséget jelenthet a résztvevők számára, ennek gyönyörű példáját láthatjuk egy ihletett svéd és egy szívhez szóló francia filmben: Hétköznapi mennyország, Kóristák.

Visszatérve az Egyetemi Kórus fellépéséhez, kiemelendő az ígéretes mottó, mely megadta az est tematikáját: „Megérezted valaha, Angelina, a férfiak elkerülhetetlen paradoxonát, hogy ők mindig a halál előízéből merítik az élet legfőbb argumentumát, a pillanatok alatt lavinaként megduzzadt melankóliából a boldogság bizonyítékát, a lehetetlenség, a gyilkos szerelmi abszurdum fojtó éjszakájából a valóság pozitív arcképét?” (Szentkuthy Miklós: Fejezet a szerelemről)

A mottót előre elolvasva, várakozás tölthette el az embert, hogy a változatos zenei világot megidéző dalokat hallgatva vajon mikor erősödik fel a gondolatra rímelő hatás az előadás közben. Voltak ilyen pillanatok, melyek különlegessé tették az estét. A kórusművek között gitárszólókkal is találkozhatott a közönség, melyek megmutatták, hogy milyen szépen lehet mesélni, szavak nélkül egyetlen hangszerrel is. Hiszen minden hangszernek megvan a saját nyelve, melyen keresztül szól a szerző és a játékos is.

Maga a zene is egy nyelv, lélekhez szóló, melyre szükségünk van, mert nemcsak megszólítja, hanem táplálja is azt a részünket, mely nélkül nem érdemes élni. Egy-egy koncert lehetőséget ad, hogy kicsit bebarangoljuk lelkünk ösvényeit, ismerkedve önmagunkkal és másokkal a megszólaltatott dallamok hullámain keresztül.

„A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.” (Kodály Zoltán)

Az elhangzott műsor:
1.    Monteverdi: Sfogava con le stelle
2.    A. Scarlatti: Arsi un tempo
3.    Monteverdi: Rimanti in pace
4.    Monteverdi: Piagne e sospira
5.    Dowland: A Fancy
6.    Gesualdo: Ahi, disperata vita
7.    Gesualdo: Cor mio, deh, non piangete
8.    Dowland: Galliard; Preludium
9.    Szabó Barna: Lachrymarium – 7 dal vegyeskarra John Dowland ayre-szövegeire (ősbemutató)
1.    Ye heavy states of night  
7.    In darkness let me dwell
2.    Dear, if you change
10.   Dowland: Fantasy in E
11.   Monteverdi: Lamento della Ninfa, szólót énekel: Wolford Alexandra
12.   Monteverdi: Stracciami pur il core

Gitáron közreműködtek: Nagy Tamás (5), Darázs Ádám (8), Molnár Levente (10), Szurgyi Gergely, Stummer Márton (11)
Vezényelt: Haui Lóránt

Szabados Éva

Fotógaléria: A Győri Filharmonikus Egyetemi Kórus madrigálestje

4 kép