A középkorúak még emlékeznek rá, hogy több volt ez, mint zene: egy korszak életérzése. Dübörgő szintik, elképesztő dallamok, technokrata hangzás, hatalmas erő, mély hang, kemény ritmusok. Kezdetben baljós hangulatú, hideg, borongós és gépies volt, majd a nyolcvanas években fokozatosan populárisabb dallamok és diszkósabb ütemek is beleolvadtak; ezáltal összetettebbé, tágabbá vált.

Brit zenészek kezdték az elektronikus hangszereket előtérbe helyezni, és ezzel új hangzást adni a hagyományos popzenének, de természetesen - mint minden új dolognál - voltak előfutárok. Giorgio Moroder volt az egyik, és az angol zenész, Robin Scott projektje, az M a másik, akik a diszkózenébe erőteljesebb szintetizátor hangzást vittek, valamint a Kraftwerk electro stílusában is megjelentek a szintis elemek (pl. Das Modell). A hetvenes évek végén a brit OMD (Orchestral Manoeuvres In The Dark) és a japán Yellow Magic Orchestra már igazi szintipopot játszottak, és Svédországban is feltűnt a stílus a Secret Service jóvoltából. Amerikában a The Buggles képviselte először az új zenét, de az angolok voltak a fő népszerűsítők: először a Visage, majd a Spandau Ballet és az Ultravox.

A nyolcvanas évek elején volt a műfaj a népszerűsége csúcsán. Ekkor indult a Depeche Mode és ott volt még a Human League, a Talk Talk, Kim Wilde és a Tears For Fears is, mind-mind brit színekben. Németországban megjelent a The Twins, majd a Boytronic, Angliában pedig a Yazoo, majd a Eurythmics és Howard Jones, valamint a Frankie Goes To Hollywood. Ausztráliában a Real Life, Amerikában pedig Shannon képviselte ezt a zenei irányzatot. 1984 volt a szintislágerek éve, tömegesen jöttek ki a lemezek a felsorolt előadóktól, és megjelentek újak is: az amerikai Animotion, a német Alphaville és a brit Pet Shop Boys, majd előtérbe került az angol Bronski Beat, az amerikai énekesnő Laura Branigan, a szintén brit Duran Duran és a német Propaganda. A svájci Yello és a norvég A-ha is ekkor jelentkezett ezzel a stílussal.

A nyolcvanas évek közepén a synthpop járta tovább a sikerek útját, a már ismert és befutott előadók közé jöttek az újak, akik ekkor fordultak az irányzat felé, mint például a román-osztrák Michael Cretu, a német Sandra és a Silent Circle, valamint a brit Erasure és Myléne Farmer francia énekesnő. 1986-87-ben kezdett az irányzat eldiszkósodni. Ez a már világhírű együttesek (Depeche Mode, Pet Shop Boys, A-ha) és énekesek (Kim Wilde, Sandra) ekkori lemezeiben éppúgy megnyilvánult, mint a feltörekvő, kísérletező kedvű, új előadók felvételeiben. Ilyen volt például a francia Desireless, az osztrák Curacao, valamint a német Silicon Dream és a Camouflage. Bizonyítandó, hogy 1988-ban még mindig divat volt szintipopot játszani, megemlíteném, hogy még ekkor is alakultak új formációk, mint például a német Cetu Javu és az ausztrál Boxcar, vagy a Shooting Party. Magyarországon is megjelent a műfaj a Bonanza Banzai dalaiban.

A kilencvenes években megkezdődött a synthpop lassú hanyatlása, annak ellenére, hogy ekkor született a Depeche Mode Personal Jesus-a és az Enjoy the silence (1990), ill. a Pet Shop Boys, az OMD, az Erasure és Myléne Farmer igencsak jó évet zárt 1991-ben. Már nem alakultak új együttesek, megjelentek az újabb divathullámok, így ez a fajta zene egy kissé háttérbe szorult. Nem szűnt meg - hiszen még ma is létezik -, de jelentősége érezhetően csökkent.

A 21. században újra divatba jött az irányzat, bár régi fényét többé nem érte el. A mai, nagyon gyorsan változó világban - véleményem szerint - az is nagy szó, hogy egy elektronikus zenei stílus ilyen hosszú ideig fenn tud maradni. A régi nagyok is adnak ki még egy-egy lemezt (pl. Depeche Mode, Erasure), sőt koncerteznek is fesztiválokon és önállóan egyaránt. Emellett kevésbé ismert zenekarok is játsszák még ezt a zenét, erre jó példa az amerikai Iris, az angol Mesh vagy a német De/Vision. És azt se felejtsük el, hogy más műfajok is keletkeztek belőle, mint például az elektropop vagy az electroclash, a kevert műfajokról (pl. elektro-synthpop) nem is beszélve…

tmoni

Forrás: regiujzenek.blogspot.com

A kép az everystockphoto.com szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A kép felhasználása  a licenszfeltételek alapján forrásmegjelöléshez kötött. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: A klasszikus elektronikus zene
2. rész: Az ambient
3. rész: Az acid