A magyar irodalom olyan jeles alakjai pedig, mint Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Verseghy Ferenc pedig hosszú évekre távoli várbörtönökbe kerültek. A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér muzeális gyűjteményében található egy, a per ítéleteit tartalmazó kötet, amely 1795-ben jelent meg Sententiae tam inclytae Tabulae Regiae Judiciariae, quam excelsae Tabulae Septemviralis contra criminis laesae maestatis, seu perduellionis reos latae címmel.

A Habsburg Birodalomban és Magyarországon is 1792-ben I. Ferenc került a trónra, aki az előző két felvilágosult császárhoz és királyhoz, II. Józsefhez és II. Lipóthoz képest konzervatívabb és tehetségtelenebb uralkodó volt. Uralmát többek között a konzervativizmus és a cenzúra erősödése jellemezte, sőt még külön rendőr-minisztériumot is szerveztek.

Ezen időszakban a magyarországi „nagyobb városokban a már régebben is működő szabadkőművesek mellett olvasókörök, klubok, titkos társaságok alakultak, ahol a tagok véleményt cserélhettek, és olvashatták a francia újságokat”. Az 1789-es francia forradalmat követő években többek között a magyarországi diákság és a fiatal értelmiség egy része, valamint a radikális értelmiségiek figyelemmel követték a forradalom eseményeit, lelkesedtek az eszmékért és a franciaországi változásokért. Ezeket az embereket kortársaik jakobinusoknak nevezték, annak ellenére, hogy még a köztársaság hívei is elvetették a forradalmi erőszakot. Azonban I. Ferenc éppen a francia forradalom eszméitől megijedve szigorított a sajtószabadságon: minden forradalmi nézetet hirdető röpiratot elkoboztatott, és a szerző ellen nyomozást indítottak.

A magyarországi jakobinus mozgalom szervezője és vezetője Martinovics Ignác, a korábbi ferences szerzetes, természettudós, lembergi egyetemi tanár volt, aki nagy tudással rendelkezett, emellett óriási ambíciók is hajtották. 1790-től álnéven írt politikai röplapokat, de 1791-től a titkosrendőrség számára jelentéseket is készített, sőt még magát az uralkodót is ellátta kéretlen tanácsokkal. Martinovics titkos megbízásokat és tiszteletdíjat is kapott, azonban I. Ferenc hivatalba lépésével többé már nem tartottak igényt szolgálataira, ezért röpiratot írt az uralkodó ellen, valamint kapcsolatba került a magyar nemesi ellenállással és a radikális értelmiségi körökkel is. 1794-ben pedig hozzálátott két titkos társaság szervezéséhez, amelyeknek céljait francia és latin nyelvű kátékban foglalta össze. Martinovics Ignác volt a mozgalom főigazgatója, de a közvetlen irányítás az általa beszervezett és kinevezett igazgatók, Hajnóczy József, Szentmarjay Ferenc, Sigray Jakab és Lackovics János feladata volt.

A korábbi katonatiszt Laczkovics János (1750/54-1795), miután Pesten telepedett le, a hazai közélet egyik vezető egyéniségévé vált. Martinovics javaslatára „1791-ben II. Lipót bizalmasai közé állt, és titkos ügynökként tevékenykedett”. Azonban „I. Ferenc uralkodása kezdetén végképp az udvar ellen fordult, és olyan röpiratokat tett közzé, melyekben támadta a Habsburg-házat, az arisztokráciát és a klérust, s lelkesedett a francia forradalom eszméiért”. Martinovics kátéját ő fordította magyarra. A jogász Hajnóczy József (1750-1795) számos latin és német nyelvű röpiratot írt, többek között „a jobbágyok birtokjogának és az örökváltságnak a törvénybe iktatását követelte”. 1791-től írásaiban terjesztette a francia forradalom eszméit. Ugyanebben az évben Pesten ismerkedett meg egy szabadkőműves páholyban Martinovics Ignáccal, aki 1793 májusában „vonta be a titkos szervezkedésbe”. 1793-ban a „latin nyelvre fordított jakobinus alkotmányt terjesztette barátai körében”. Szentmarjay Ferenc (1767-1795) a köznemesi családból származó jogász, politikus, publicista, fordító többek között politikai röpiratokat és dokumentumokat is fordított. Ő vonta be Kazinczy Ferencet (1759-1831) a mozgalomba. Sigray Jakab (1764-1795) jogász, a felvilágosodás híve. Jogot végzett, a Kőszegi Kerületi Tábla titkára, később táblai ülnöke.

A Reformátorok Társaságának tagjai ellenzéki nemesek voltak, akikkel Martinovicsnak az volt a célja, hogy „felkeléssel szabaduljanak meg a Habsburgoktól, s hozzák létre a független magyar köztársaságot”. A kátéjukban megfogalmazottak szerint „a nemesség továbbra is megmarad, s csak a nemesnek lesz tulajdonjoga. A jobbágyok bérlővé alakulnak, akik a föld nemesi tulajdonosával szerződést kötnek, s a bért pénzben, terményben vagy munkával fizetik. Az országgyűlés felét a nemesek, másik felét a nem nemesek választott képviselői alkotják”. Elképzelése szerint Magyarország szövetséges köztársaság, azaz nemzetiségi jellegű tartományok föderációja lenne.

A Szabadság és Egyenlőség Társaságát „a jakobinusok, azaz a radikális demokraták számára szervezte, akiknek a nemesség félreállításával végre kell majd hajtaniuk a teljes polgári átalakulást. Kátéjuk Az embernek és a polgárnak oktató könyvecskéje címmel készült el”.

Csak ők öten ismerték valamennyi belépett nevét. A szabályok szerint minden tagnak két új tagot kellett beszerveznie. A szervezkedés 1794 nyarán zajlott, ezen 3 hónap alatt kb. 200-300 új fő csatlakozott a két társasághoz, nagyrészt fiatal nemesi értelmiségiek, de voltak köztük vezető megyei tisztviselők, állami hivatalnokok, valamint írók, költők, sőt még nyomdász is.

Annak ellenére, hogy a szervezkedés titokban zajlott, és mérsékelt hatásúnak volt mondható, a császári titkosrendőrség felfigyelt Martinovicsék mozgalmára. 1794. július 24-én Bécsben tartóztatták le Martinovics Ignácot, aki részletes beismerő vallomást tett az előző hónapok történéseiről, azonban alaposan felnagyította a szervezkedés méreteit. 1794. augusztus 16-án tartoztatták le a négy igazgatót, majd év végéig további résztvevőket. Az igazgatókat és az elfogott tagokat Bécsbe szállították kihallgatni, azonban ez ellen 13 vármegye feliratban tiltakozott, ennek hatására novemberben Martinovicsékat visszavitték Budára.

Martinovics és társainak pere, amelyet Sándor Lipót nádor végig figyelemmel kísért, 1794 decemberében, zárt ajtók mögött kezdődött a Királyi Táblán. A felsőbírósági reformot követően 1724-ben „alakították meg Pesten egységes bíróságként a Királyi Curiát, amely a Királyi Táblát és a Hétszemélyes Táblát foglalta magában”. A Királyi Tábla (Tabula Regia) egyrészt szolgált az alsóbíróságok fellebbezési fórumaként, másrészt egyes pereket, mint például a felségsértési ügyeket, rögtön ezen a bíróságon tárgyalták. A magyar jakobinus mozgalomban részt vevőket felségsértéssel és hazaárulással vádolták. A felségsértés „az államot megtestesítő személy elleni támadással, ill. az ebben való közreműködéssel elkövethető bűncselekmény”. A felségsértés megvalósulhatott „a király-, ill. személyén keresztül – az ország elleni összeesküvéssel, merénylettel, ennek megkísérlésével, egyetértéssel, az erről való tudomásszerzős estén a feljelentés elmulasztásával, valamint belháború támasztásával”.

A vádlottakat büntetlenség ígérgetésével vették rá arra, hogy beismerő vallomást tegyenek, nevezzék meg a társaságok tagjait, olykor még azt is elhitették velük, hogy a többiek már ellenük vallottak, azonban a büntetlenség ígéretét nem tartották be. A felségsértést halálbüntetéssel, valamint vagyonelkobzással torolták meg. Ez utóbbit megtorlási céllal vezették be, amelynek során az elítélteket vagyontárgyaiktól véglegesen megfosztották. A magyar jakobinus mozgalom perbe fogottjai közül 1795. április 20-án fejezték be a kihallgatásokat, ezt követően Martinovicsot „mint az összeesküvés fejét, fő- s jószágvesztésre ítélték”, további 18 vádlottat halálra ítéltek, ötöt felmentettek, a többiek hosszabb-rövidebb börtönbüntetést kaptak. A Királyi Tábla ítéletei ellen fellebbezni a Hétszemélyes Táblánál (Tabula Septemviralis) lehetett. Ez utóbbi ítéletei ellen fellebbezésnek helye nem volt. Kivételt jelentettek azonban a halálbüntetések, amelyek esetében kötelező volt az uralkodóhoz kegyelmi kérvényt benyújtani. A királyi kegyelem a „jogerősen elítéltekkel szemben gyakorolt jog” volt. Ebben a perben a király 11 halálos ítéletet várfogságra változtatott, így többek, pl. Kazinczy Ferenc és Verseghy Ferenc is a királyi kegyelem révén kerülte el a kivégzést. A Hétszemélyes Tábla döntése volt az is, hogy Martinovics Ignácot csak a négy igazgató lefejezése után végezzék ki. Végül 1795. május 20-án hajtották végre az öt vezető halálos ítéletét.

Az ítéleteket tartalmazó könyv különlegességének nevezhetjük talán a címlapot megelőző oldalt, amely a magyar jakobinus mozgalom tagjainak kapcsolati viszonyait egy fa és annak levelein keresztül mutatja meg (a címlapon). A törzs alján szerepel Martinovics neve, és a törzset egy vértől csöpögő kard vágja el.

A kötetben nincsen oldalszám, ezért az egykori tulajdonos nem az oldalakat, hanem a lapokat számozta meg, azonban nem következetesen: egyes oldalakat kihagyott, vagy az egymást követő lapokat számozta meg. A megyei könyvtár állományában található példány papírborítójának belső oldalán a kötet egykori tulajdonosa az ítéletek súlyosságának sorrendjében tartalomjegyzéket készített, a latin nyelvű nevek mellett feltüntette a kötetben szereplő ítéletek lapszámait, valamint magát az ítéletet is. Ez utóbbit egy-egy szóval jelölte az összeállító: gladius jelentése kard, amely átvitt értelemben a fejvesztés ítéletét jelentette. A carcer, azaz börtön a külföldi várbörtönre utal, ezek mellé az összeállító leírta a kiszabott évek számát is. Absolutus, azaz felmentett kifejezés azoknál szerepel, akiket végül felmentettek a vád alól. Amennyiben megváltoztatták az ítéletet, az is szerepel a leírásban.

A magyar jakobinus mozgalom tagjainak letartóztatása, elítélése és a büntetések letöltése idején számos tragikus esemény is történt a vádlottak, az elítéltek körében. Elfogatásukkor többen öngyilkosok lettek, volt, aki a per idején hunyt el. Voltak, akiket halálra ítéltek, majd a királyi kegyelem várbörtönre módosította ugyan az ítéletet, de a vádlottak a börtönben elhunytak. Az összeesküvők között volt a tragikus sorsú nyomdász, Landerer Mihály (1760-1810) is. 1789-től volt művezető a családi nyomdában, majd 1790-ben kibérelt Pesten egy nyomdát, hogy önállóan működhessen. Landerer az 1790-es évek első felében számos politikai röpiratot kiadott, természetesen a cenzúra engedélye nélkül. 1794-ben ő is belekeveredett a magyar jakobinus összeesküvésbe. 1795-ben örökölte meg apja pesti és pozsonyi officináját, azonban ebben az évben letartóztatták, és bíróság elé állították. Két vádat hoztak fel ellene: az illegális nyomtatványok megjelentetését, valamint a részvételt az összeesküvésben. Az elsőfokú ítéletet (10 év börtön) megváltoztatva halálra ítélték, amelyet végül várfogságra módosították. A kufsteini börtönbe került, ahol 1801-ben megőrült, 1805-ben szabadult.

oszem

Forrás: Wikipédia, Jogi lexikon, Új magyar életrajzi lexikon és a Magyar művelődéstörténet lexikon vonatkozó szócikkei. Katus László: Magyarország a Habsubrg Monarchiában (1711-1918). In: Magyarország története főszerk. Romsics Ignác Bp. Akad. K., 2011

Az Érdekességek a győri könyvtár Muzeális gyűjteményéből cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.