Vidám, önfeledt, ígéretes
Art+talom: Indul a görög aludni

A Révai kezdő néven indult Art+talom csoport első ízben lépett fel a Nyugat-Dunántúli Diákszínjátszó Találkozón. A nevüket Révai kezdőkről hamar megváltoztatták a jelenlegire, hiszen a tagok nem mind révaisok és nem is mind kezdők, amint ezt saját leírásunkból még a darab kezdete előtt megtudhattuk.

A csoport furfangos nevéhez illően megszületett a furfangos előadáscím is, amely oda-vissza ugyanazt jelenti: Indul a görög aludni. Bizony, még ha nincs is kedve, kötelező a délutáni szieszta, mert a hatalmas Oidipusz király ezt rendelte el. A jól ismert mitológiai uralkodó mellett további antik hősök is szerepelnek a darabban, mint például Antigoné és Iszméné, akikről mind untig tanulunk az iskolában, itt mégsem fordult meg egy pillanatra sem a fejemben, hogy unalmasnak tartsam a történetüket. De nemcsak ógörög regék vetődnek fel a történet során, hanem olyan aktuális kérdések is, mint például: miért nem léphet ki egy egyén a karból a rivaldafénybe? Vagy miért hizlal – sok lány szomorúságára – az evés?

Az egész darab fiatalos hangvételű, ami szépen ellensúlyozza a komoly mitológia részeket, és könnyen érthetővé teszi a történetet. A játszók igazi csapatként működnek, figyelnek egymásra, és fegyelemmel játszanak együtt. Így nem meglepő, hogy a zsűri „Kiváló csapatösszmunkáért” elismerésben részesítette őket, valamint Sárvári Ferenc „Egy komikus karakter kreatív megformálásáért” különdíjat vitt haza.

Mindezek mellett ami engem a leginkább magával ragadott, nem más, mint az a mérhetetlen pozitív energia, melyet az előadás során kaptam. Ezúton is köszönöm a játszóknak és vezetőjüknek, Szántó Dánielnek, hogy egy napra elegendő vidámságot és életörömöt ajándékoztak nekem és még sokunknak.

Feszült, szívszorító, megdöbbentő
Nagy Arrabona: Vérnász

A Fekete Anikó vezetésével működő Nagy Arrabona diákszínjátszó csoport először vett részt a Nyugat-Dunántúli Diákszínjátszó Találkozón. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tagjai kezdők lennének, sőt játszói között van, aki már több, mint 6 éve jelen van a színpadon. A csapaton látszik az összhang, amely kialakult az évek során mind maguk között, mind a rendezőjükkel.

Idén Federico García Lorca Vérnász című balladás tragédiáját vitték színre mozgásszínházi elemekkel, és a csoport által írt gyönyörű és időnként hátborzongató dalokkal (melyek ahhoz igazodtak, hogy épp mit kívánt darab). A dráma alapmotívuma a halál, amely már az elejétől jelen van a történetben; még ha nem is fedezzük fel, de ott ül a soraink között. A végzetes házasságról, szenvedélyről, bűnről és bűnhődésről szóló történet a nézőtér különleges kialakításnak köszönhetően közvetlenül a szemünk előtt játszódik, sőt néha még minket, nézőket is bevon. Hiszen ha a halál szól, nincs ember, aki ellent tudna mondani a hívásának. Ez a közvetlenség azonban egyáltalán nem zavarja a játszókat, teljes énükkel megélik az egyes karakterek mélységeit.

A menyasszony és Leonardo között lévő vonzalom kézzel fogható feszültséget okoz a nézőtéren. Baljóslatú gondolatainkat csak a mindig jókor megjelenő sírásók kergetik el pár percre, akik megnevettetnek bennünket, és lazítanak a dráma ránk nehezedő szövetén. A feszültségoldó jelenetek sem tolakodnak otrombán a főszálba, hanem lágyan kiegészítik azt, ezért is kaphatott „Drámai jelentéssíkok professzionális egymásba ágyazásáért” díjat a csoport. A játszók közül Kövesi Csenge és Farkas Krisztián is külön díjban részesült mint legjobb lány szereplő és legjobb fiú mellékszereplő.

A hétvégén folyó rendezvény során nem először láttam az előadást, de többedszeri megnézésre is ugyanúgy lekötötte a figyelmemet, mint első alkalommal, sőt újabb részleteket és színeket fedeztem fel benne. Ezt alátámasztanám azzal is, hogy bár már napok teltek el az említett esemény óta, még mindig nem tudom kiverni a fejemből a végső dal első sorait: „Egy kicsi késsel, egy egész kicsikével…”.

Lőrincz Marianna
Fotók: Már Bálint

A XXVI. Nyugat-Dunántúli Diákszínjátszó Találkozó (RDT) további beszámolói:
- Karácsonyi ének, A stég – Labanc Dániel